Elindult a benyújtott 2011. évi LEADER pályázatok bírálata
2012-01-04 15:58:31
2011. december 05-én 18 órakor zárult a LEADER pályázatok benyújtásának lehetősége. A Maros-völgyi LEADER Egyesület életében csúcsot döntöttek a projektgazdák, hiszen eddig egy alkalommal a legtöbb, 75 pályázat került benyújtásra általuk. Az alapjogosultsági vizsgálatot megkezdtük 2011. december 19-én, majd ezt követően január 2.-án beindult a kérelmek érdemi felülvizsgálata. Sajnos most sem kerültük el azt, hogy néhány pályázat esetében érdemi felülvizsgálat nélküli elutasítás legyen mindjárt a kezdet után a bírálat befejezése is. Vérző szívvel ugyan, de az elutasító végzéseket jószerével már útjára indítottuk a hiányos kérelmeket benyújtók részére.
Jelenleg folytatott munkánk eredményeképp a hiánypótló levelek kipostázását is megkezdjük a napokban, a tervek szerint az utolsót január 30-al küldjük ki. Általánosságban 15 nap áll majd rendelkezésre pótolni a hiányosságokat.
Ezúton hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a hiánypótlásokhoz szükséges mellékleteket a 149/2011. (IX.20.) számú MVH közleményben találhatják azok, akiknek szükséges lesz pótlást beküldeni munkaszervezetünkhöz. A hiánypótlás - jelen tudásunk alapján - a pályázatok feladásával ellentétben papír alapon történik.




